Élő közvetítés

„A busz felbődül az erkély alatt, ahogy kifelé hajt a megállóból, füstöt okád az ablakunkra. Kopott galambok raja rebben fel pihés tollakat prüszkölve szét, majd visszaül saját mocskába, a korlátra. Ajtó csapódik, apám kigombolt ingnyakkal érkezik a sétáltatásból, leoldja a pórázt, a kutya hangtalanul siklik sötét odújába a félig nyitott ajtókon át. Anyám a rántást készíti elő odakint a konyhában, dúdolja magában a hozzávalók nevét, kezét a kötényébe törli. Apám sört bont, atlétában a tévé elé ül, nyekken az újrahúzott fotel. A bíder dohányzóasztalon kerámiatál, benne nagyapám ezüst cigarettatárcája, az állólámpán megpörkölődött ernyő, a falon tájképek, közömbösen nézelődő régi családtagok. 

Megzavarodott legyek zümmögnek az ablakon, nem találják a nyitott erkélyajtót. Élő közvetítés, a képernyőn fáklyák égnek, potrohos gyászhuszárok imbolyognak a ravatalnál, és mi csak nézünk. Buborék kanyarodik az üveg szájára, ahogy apám az asztalra koccantja. Egy torzonborz figura beszél, rámeredő mikrofonok között. A legyek zümmögése felerősödik. Vérbe fojtott forradalom, ázsiai zsákutca. Apám a távirányítóhoz nyúl. A koporsóban a mi elkövetkezendő húsz évünk fekszik. Mari, gyere be! Felhangosítja. Egy pillanatra hűvös fuvallat suhan át a nagyszobán, a jugoszláv nyomású Baccara-lemez borítóján megborzonganak a félpucér énekesnők. Ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk. Anyám szinte reszket. Megáll a szoba közepén, a tévére mered. Apám megbabonázva, merev derékkal hajol előre. És már mindenki látja. Felült a halott. 

Az ország összes képernyője egyszerre kezd pislogni a látványtól. A halott felült. Mindenki látja már. Csak az életet mímelő hullák vakoskodnak a koporsó körül. Dülledt szemmel, ólmos mozdulatokkal, rezzenéstelenül hordják szegfűiket a szemfödélre, mintha virágokkal akarnák lepréselni az elhunytat. A halott egyenes derékkal ül, lassan körbenéz, nem látszik meglepettnek. Komótosan törölgetni kezdi a szemüvegét. Szabad választások. Apám nem moccan, anyám szeme könnyes, köténye fölött összekulcsolja a kezét. 

Azonnali tárgyalások a csapatkivonásról. A ruszkik, suttogja maga elé apám döbbenten, laposan anyám felé sandít. Ő már nem néz sehová. Nagyon nagy baj lesz ebből, kisfiam. A dohányzóasztalon felejtett ezüst cigarettatárcában megpendül a rugó. A busz felbődül az erkély alatt, ahogy kifelé hajt a megállóból, füstöt okád az ablakunkra. Kopott galambok raja rebben fel pihés tollakat prüszkölve szét, majd visszaül saját mocskába, a korlátra. Megzavarodott legyek zümmögnek az ablakon, nem találják a nyitott erkélyajtót. Élő közvetítés. És mi csak nézünk.”

(Az írás Kovács Ákos: Ezt nem lehet megúszni című novelláskötetében jelent meg 2021-ben.)

Nyitókép: Földházi Árpád